|
Tisztelt "Látogatók"!
![]() Közéleti emberekként sok akadályba ütközünk mi magunk is. Sokszor anyagiak miatt hiúsulnak meg ötleteink, javaslataink, máskor "csak" az emberi odafigyelés hiánya következtében. Éppen ezért szeretnénk segíteni vak és gyengénlátó embertársainkon, de ezért kérünk mi is segítséget jó szándékú fiataloktól, iskola és hangstúdió vezetőktől. Az, ami a többségnek természetes, az sajnos a tízezreknek mindennapi szenvedést és küzdelmet jelent. A www.hallgassmeg.hu honlap segítségével iskolai osztályok, civil szervezetek, magányszemélyek vállalkozhatnak arra a feladatra, hogy szépirodalmi műveket olvasnak fel, illetve töltenek fel a honlapra, amit később vak és gyengénlátó diákok hallgathatnak meg az internet segítségével. Azok is jelentkezzenek, akik rászorultként egy-egy irodalmi alkotást szeretnének hallani. Őszintén reméljük, hogy a honlap működése révén minél több vak és gyengénlátó kérése meghallgatásra talál. Összefogással nagy dolgokra lehetünk képesek! Pokorni Zoltán (Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere) Soltész Miklós (Szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár) A felolvasott vers és mese CD-k átadása a Fehér Bot napján |
||||
| Partnereink | |








